6728, Szeged, Back Bernát utca 6cleaning@nextendgroup.hu

Halloween, Mikulás, Karácsony – Takarítás az ünnepi dekorok előtt

post

A kis hazánkban is egyre népszerűbb halloween-el megkezdődik az az ünnep sorozat, amikor előszeretettel dekoráljuk ki az adott stílusban otthonunkat, ragasztunk, akasztunk, lógatunk, felteszünk. A dekoráció előpakolásával nem mindig gondolunk azonban bele, hogy ennek bizony a takarítás terén is vannak elő-és utómunkái, így következzen néhány gondolat, amivel talán könnyebb átvészelni a folyamatot. 


1. A tiszta dekor a jó dekor
A takarítást bizony a padlás vagy a tároló helyiség mélyéről elővett, dobozokban vagy zsákokban tárolt díszek tisztításával kell kezdeni. Nagy részük kifejezetten porfogó, így egy alapos kirázás után jöhet az áttörlés nedves vagy száraz kendővel. Ez a munka már magában koszt csinál, így mindenképp ezzel kezdj.


2. Ajtó és ablak tisztítás 
A kedvenc dekorációs felületek közé tartoznak, így bizony ezeket a sokszor került és kellemetlen részeket most nem tudjuk háttérbe szorítani. Az elsők között legyenek a takarítási sorban, felületüknek megfelelő tisztítószerrel kezelve. Poros vagy szennyeződésektől teli fa és üvegfelültre tartósan nem tudunk rögzíteni semmit. Halkan megjegyzem, hogy ha most kicsit előre gondolkozol és utána jársz melyik dekorációs forma és ragasztó tartozik a könnyen eltávolíthatók közé, a saját dolgod könnyíted majd meg, amikor néhány hét múlva a dekorok ismét a dobozokba kerülnek.


3. Lámpabúra és bútor mustra
Ugye, hogy nem mindig kerül sorra még nagytakarítás során sem például a lámpa külső vagy belső része? Most viszont muszáj lesz, hiszen ha az adott szoba középpontjától szeretnék felakasztani azt a fránya girlandot, akkor a tartós rögzítéshez tiszta felület is kell. Na meg ki szeretné a poros lámpatestet látni a csodásan lelógatott dekor elemek felett? … A polcokra, asztalokra is előszeretettel kerülnek fel az ünnepi figurák, figyeljünk rá, hogy kihelyezésük előtt takarítsuk át az adott felületet megfelelően, mert ha egy-egy mutatósabb darabot közelről is megszemlél a vendégsereg bizony kellemetlen lehet, ha körbe veszi azt a por. 


4. A kandalló, mint dekor centrum 
Ha azon szerencsések közé tartozol, akinél kandalló teszi hangulatosabbá a szobát, akkor biztos vagyok benne, hogy az a díszítés epicentruma lesz a következő néhány hónap alatt. Ajánlott a szakemberre bízott takarításai folyamatok után egy alapos otthoni esztétikai tisztítást is végezni, így a hangulatos ünnepi dekor még pompásabban mutat majd a szoba ékövén.

 

Mindezek felett természetesen az ünnepek lényege az, hogy a családdal és a barátokkal emlékezetesen teljen el a közös idő, hogy amikor majd a „romeltakarítás” következik mosolyogva kerüljenek vissza a fa boszorkányok és a kerámia szarvasok a dobozok mélyére. Ha egy alapos nagy takarítás előzi meg ezt az időszakot, azzal csak elősegíted a kellemes hangulatot, hiszen egy tiszta otthon mindig jó közérzetet biztosít és te is jobban el tudod majd engedni magad tudva, hogy ezen nem kell már idegeskedned. Ha pedig úgy érzed ez már nem fér bele az előtted álló időszakban, hívj bátran bennünket és mi megalapozzuk az ünnepi hangulatot egy professzionális takarítással.

 

Mert tudod, a Nextend Group megoldás mindenre! 

TAKARÍTÓ TÍPUSOK - Te melyikbe tartozol?

post

A takarításnak is meg vannak a fajtái, típusai. Ezekkel mindannyian tisztában is vagyunk, bár azzal nem biztos melyiknek mi az előnye, miért jobb az egyik vagy a másik. Mai blog bejegyzésünkben ezeket soroljuk fel és boncolgatjuk kicsit. 

 

Rendszeres, akár napi takarítás

 

Jól olvasod, NAPI… Vannak emberek, akik jóformán ragaszkodnak ehhez, mert azt vallják, ha egy adott tisztántartási feladatot minden nap elvégeznek így időt és hosszabb távon energiát spórolnak meg, hiszen a kosznak és szennyeződésnek úgymond nincs ideje kialakulni.  Amit ez a típus elvégez nap, mint nap:

  • portörlés
  • porszívózás és felmosás
  • nap közben keletkezett felületi szennyeződések eltávolítása
  • szemét összegyűjtése

 

Heti takarítás hívei

 

A heti takarítók általában időhiány miatt hagyatkoznak erre. Általában az egy vagy több gyermekes családok erősítik ezt a tábort, hiszen a munka és a mindennapi teendők mellett erre marad kapacitásuk. Ilyenkor viszont az alábbi tevékenységeket az ember lánya esetleg fia már alaposabban végzi: 

  • portörlés, nem csak, ahol a papok táncolnak
  • konyhapult, sütőlap zsírtalanítás
  • mosogató súrolás
  • fürdőszobai fertőtlenítés, mosdók, csaptelepek, wc kagyló tisztítása
  • bútorok felületének áttörlése
  • pókhálózás
  • porszívózás, felmosás

 

Havi nagy takarítók 

Természetesen a havi takarítást előnyben részesítőket nem temeti be a kosz, csak ők a felületi tisztántartás hívei és havonta egyszer akár egy egész napot is áldoznak arra, hogy a lakás vagy ház helyiségeit alaposan megtisztítsák. A heti teendők mellett nagy hangsúlyt fektetnek ezekre:

  • hűtő, sütő, mosógép, mikrohullámú sütő külső és belső fertőtlenítése
  • székek, ülőfelületek átmosása
  • kárpitozott bútorok porszívózása
  • csempe felületek takarítása
  • szekrények belsejének, polcok áttörlése
  • üveg és tükör felületek takarítása

 

Nagy takarításokban 

 

Ez az a fél évente vagy évente végzett takarítási forma, amikor bizony minden is terítékre kerül. Minden naponta, hetente vagy havonta végzett tisztítási folyamaton felül ilyenkor jön el az idő arra, hogy:

  • megpucoljuk az ablakokat, amihez bizony a külső és belső keret, a szúnyogháló és a redőny is hozzá tartozik
  • a konyhaszekrényt nem csak kívül, de bizony belül is kitakarítjuk, jöhet a felső rész zsírtalanítása is
  • a csempetisztítás kiemelt fokozata, amikor is a fugát is kisuvickoljuk 

 

Igazából mindenki döntse el maga, melyik típushoz tartozik, hogyan és milyen rendszerességgel szereti tisztán tartani az otthonát, munkahelyi környezetét. Egy azonban biztos! Ha bennünket bízol meg a takarítással, a legjobb döntést hozod! Ugyan is napi, heti, havi, de még az a bizonyos évi naaagy takarítás is benne van a szolgáltatásaink között. 

 

Mert ugye a Nextend Group megoldás mindenre! 

Hogyan formálta át a Covid-19 a takarítást? – Mutatjuk mire érdemes továbbra is odafigyelni!

post

Igaz, hogy már nem kell bezárva vagy karanténban élnünk, a vírus azonban továbbra is a mindennapjaink része maradt. Elterjedése óta a takarításba is új szokásokat hozott és a prioritás is változott a Azt már tudjuk, hogy az egészségügyi szakértők véleménye szerint a vírus napokig, akár hetekig is túlélhet a különböző felületeken. Összeállítottunk egy listát arról, ezek közül melyek a legnagyobb vírus mágnesek és hogyan tartsuk tisztán őket. 

 

Billentyűzet

Már a Covid előtt is köztudott volt, hogy a billentyűzet vagy a lap top maga az egyik kedvenc helye a körokozóknak. Rendszeres takarításuk nagyon fontos lenne a megelőzés érdekében. Első lépésként mindig áramtalanítani kell az eszközt, fordítsuk fejjel lefelé, és óvatosan rázzuk meg. A legkíméletesebb, ha fertőtlenítő kendővel töröljük át vagy fertőtlenítő szerrel befújt mikroszálas kendővel tegyük meg ugyan ezt. 

 

Kilincsek, villanykapcsolók, távirányítók

Ezke mind azok a tárgyak, amit a családból mindenki használ, ráadásul naponta többször is. Pontosan ezért kifejezetten alapos tisztításra szorulnak, olyan szerrel takarítsuk őket, ami nem tesz kárt a különböző felületeken és hagyjuk egy kicsit hatni őket, csak ez után távolítsuk el papír vagy műszálas törlővel. 

 

Mobiltelefon

Tudtad például, hogy nemzetközi felmérés alapján kimondhatjuk, hogy készülékeink szennyezettebbek, mint a WC? Úgy bizony! Átlagosan napi 96-szor vesszük a kezünkbe telefonjainkat, meglepődni sem kell, hogy az egyik legnagyobb forrása a vírusoknak.
Gyors és hasznos tipp a takarítására, ha egy papírtörlőre kézfertőtlenítőt vagy általános fertőtlenítő szert nyomunk, áttöröljük vele a készüléket és aki nagyon alapos még egy mikroszálas törlést is alkalmazhat. 

 

Konyhapult

Megfogjuk, pakolunk rá, elveszünk róla, támaszkodunk, eszünk és ételt is készítünk rajta. Sokszor olyan tárgyakat helyezünk rá, ami kifejezetten vírus hordozó, ezért amilyen gyakran csak tehetjük, fertőtlenítsük! A felület anyagának megfelelő tisztítószert használjunk, vigyük fel a pultra, majd töröljük szárazra.

 

Gyerekjátékok

A kicsik és nagyobbak által használt játékok szintén kedvező helyet biztosítanak a vírusnak. Mivel ezekkel nem csak a gyerekek érintkeznek és akár otthonról ki is kerülhetnek (bölcsőde, óvoda, iskola), így a megszokottnál nagyobb figyelmet érdemes ordítani tisztántartásukra. A plüssöket a lehető legmagasabb hőfokon, akár havonta többször is mossuk ki. A műanyag és fa játékokat pedig a felületüknek megfelelő fertőtlenítőszerrel töröljük át, majd szárazra is. 

 

A jobb félni, mint megijedni elv alapján gondolkodóknak reméljük, hogy a kis listánk hasznos lehet és használni is tudják a hétköznapokban. Egy kicsit nagyobb odafigyeléssel otthoni és munkahelyi környezetünk sokkal tisztább lehet! Ha pedig ezekre időben vagy energiában nincs kapacitásod, hívj bennünket, hiszen a Nextend Group megoldás mindenre!

Professzionális takarítás otthon - MIKOR ÉS MIÉRT?

post

 

Állandó rohanás, karrier, gyerekek, foglalkozások, határidők, otthon pedig „szalad a ház”. Mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy mi lenne, ha a mindennapi teendők listájáról azt a csúnya takarítást legalább kihúzhatná és helyette mással foglalkozna otthon. Még ha meg is küzdünk a család idősebb tagjainak becsmérlő véleményével, miszerint ez mindenkinek a saját dolga lenne, merre induljunk? Egyre többen hirdetik magukat az interneted, de hogyan válasszuk ki kiben bízhatunk meg, aki el is végzi a megrendelt szolgáltatást megfelelő minőségben? Amit feltétlenül vegyél figyelembe, mielőtt a Nextend Cleaninget választod: 

 

  1. Referenciák
  2. Vélemények 
  3. Személyes benyomás
     

Ma már könnyű dolgunk van, ha információt szeretnék egy cégről, szolgáltatóról, sok online felületen megtehetjük ezt. Ezeken az oldalakon láthatod hogyan dolgozunk, milyen típusú munkákat végzünk, milyen felszereltséggel tesszük ezt. Több helyen kifejezetten az ügyfeleink, megrendelőink által írt sorokat olvashatod, milyen véleménnyel vannak a szolgáltatásainkról. Mielőtt árajánlatot adunk szeretjük bejárni a helyszínt, leegyeztetni az igényeket, valamint felmérni a helyiségeket. Ezen találkozó alatt személyesen is megismerheted a kollégákat, kialakulhat az első benyomás, így meggyőződhetsz róla, hogy nálunk alkalmasabb szolgáltatót nem találsz. A rugalmasság az egyik alap pillérünk, ezzel is a megrendelőink kényelmét igyekszünk szolgálni. Egy szó, mint szár, érted vagyunk! 
 

Lényegtelen, hogy több gyerekkel, a pároddal, egyedül vagy kis kedvenccel élsz, a takarítás ma már egy olyan tevékenység, ami számodra plusz pihenőidőt, számunkra pedig elvégzendő munkát jelent. Nem beszélve arról, hogy egy igen jelentős stressz faktortól szabadítunk meg, ha leadod az otthonod tisztántartását, hiszen erről már mi és szakképzett kollégáink gondoskodnak, így igazán kiélvezheted a tisztaságot, amit hagyunk magunk után. Az, hogy egy lakás vagy ház takarítása mennyire legyen rendszeres egy összetett kérdés, erről a helyszínen, az ügyfél igényeinek felmérése után segítünk dönteni. 
 

Ha már egy ideje gondolkodsz azon, hogy professzionális kezekbe adod a takarítást hidd el MOST van a tökéletes idő hozzá és azért, mert ez már NEM LUXUS! A legdrágább dolgot spórolod meg vele, az IDŐT. Amiből tudjuk, hogy sosincs elég. Válaszd a Nextend Cleaninget és mondd meg a szomszédodnak is, hogy az idő elérkezett! 

Profi takarítás? IGEN!

post

MI VAGYUNK A PROFIK! DE MIT IS TAKAR EZ? 

 

Sokszor találkozunk a professzionális jelzővel, na de mit is takar ez egy takarítással foglalkozó cég esetében? Nálunk pontosan 3 dolgot:
 

  1. Hozzáállás
  2. Takarítószerek
  3. Eszközök
     

Csoportvezetőink és kollégáink mind arra törekednek, hogy megrendelőink elégedettek legyenek az elvégzett munkával. Ezért szakképzett takarítókkal dolgozunk, akik tudják mi a menete egy ház, egy iroda vagy egy raktárhelyiség tisztán tartásának. Melyik lépés mi után következik, ezekhez milyen tisztítószereket kell használni és milyen anyaggal érdemes azt eltávolítani. Meglepődnél milyen fontos ez! 
 

A professzionális takarítószerek kínálata szinte végtelen, az általunk használt márkát nem találod meg a boltok polcain vagy a tévé reklámokban. A Diversey nemzetközi szinten ismert és elismert termékeket forgalmaznak és természetesen minden előírásnak megfelelnek, ami a biztonságos és alapos munkavégzéshez szükséges. Koncentrátumokkal dolgozunk, melyek hígításáról, adagolásáról és célirányos használatáról kollégáink oktatásban részesülnek, így mire az ügyfélhez érnek tudják, melyik helységben milyen felületen a leghatékonyabb egy-egy adott szer. 
 

A kézi takarítás esetében sem mindegy milyen eszközökkel rendelkezünk, hiszen a megfelelő minőségű textilek, vödrök, felmosók elengedhetetlen részei a folyamatnak. Ezek használatát szintén bemutatjuk kollégáinknak, így ezek is a leghatásosabb módon kerülnek használatba. Adottak az olyan helyszínek, ahol már a gépeket is be kell vetnünk, porszívók, padlósúrolók, gőzölők többféle méretben, erősségben is megtalálhatóak raktárainkban. A géppark használatát igyekszünk rugalmasan kezelni, a megfelelő szakembert társítani melléjük, így érjük el a legmagasabb hatékonyságot időben és minőségben.
 

A takarítás bizalmi munka! Ezt mi komolyan vesszük, így az emberi oldalát és a felhasznált eszközökét is az alapoktól felépítve, tanulva majd tanítva, magas szintű szervezéssel tesszük professzionálissá.
 

Ezt jelenti számunkra a profi meló!

Ébredtél már korommal az orrodban?

post

Furcsán hangzik, de megtörtént, ráadásul egy illatgyertyától.

 

Addig nem foglalkoztatott minket, mint téma az illatosítók káros hatásai, ameddig nem hallottuk ezt a történetet. Igaz takarítás során már megszoktunk, hogy gyakran kérnek tőlünk - főképp a magánházak takarításánál - természetes, vegyszermentes anyagokat. Mi is nagyon ügyelünk arra, hogy óvjuk mind a munkatársaink, mind a partnereink egészségét, ezért nagy figyelmet fordítunk a takarítás során használt alapanyagok kiválasztásánál arra, hogy ne tartalmazzon káros összetevőket. De a kormos orr mellett valahogy nem mehettünk el információ gyűjtés nélkül.

 

Koromsötét volt és égtek a gyertyák

 

Stílusosan így kezdhette volna ismerősöm a történetét, de ennél picit komolyabban vették, mert megijedtek. Egy kellemes esti beszélgetésünkkor meglepetten mesélte el ismerősöm, hogy kedvesével romantikus estére készültek. Annak rendje, módja szerint gyertyákkal teremtettek meghittséget. Az este tökéletesen sikerült, mindketten nagyszerűen érezték magunkat, mert barátomat idézve: „ Még így is megérte” mondattal kezdett bele a sztoriba, majd így folytatta:

„Nem tudtam elképzelni, hogy mi az a sikítás a fürdőszobából. Sok mindent megéltem már, de reggeli sikításra még nem ébredtem” - mesélt tovább apró mosollyal az arcán. Kipattantam az ágyból és kérdeztem, mi történt? Ekkor láttam, hogy a kedvesem orra tiszta korom, de ahogy a tükörbe belenéztem, pontosan ugyanazt a kormot láttam az én orromban is. Ijesztő volt.”

 

Így emlékezett vissza a barátom a történtekre, aztán megkérdeztük, mi okozhatta ezt? Ekkor mesélte, hogy semmi más nem volt a szobában csak egy illatgyertya, amelyet egész éjszaka hagytak égni. Ekkor kezdtünk el utána járni annak, mi is lehet ennek a hátterében.

 

Tudni akartuk, ha vannak, akkor milyen illatosítóknak és miféle káros hatásai

 

Sejtésünk nyilván volt csak pontos adatokat nem ismertünk, ezért kutakodtunk egy picit az Interneten és rátaláltunk egy cikkre https://www.levego.hu/tevekenysegeink/belteri-levego/veszelyforrasok/az-eletmodunkban/, amiben ezt a megdöbbentő mondatot olvastuk:

 

„Az Európai Fogyasztóvédők közleménye szerint a légfrissítővel illatosított szoba levegője károsabb, mint egy forgalmas úté.”

 

További információkat olvasva megtudtuk, hogy nemcsak a spray formában kapható illatosítók károsak, hanem az illatgyertyák (mint ahogyan azt a sztori is bizonyítja), elektromos párologtatók, illatosító gélek és füstölők is.

 

Elgondolkodtató ez a fenti mondat, és bár az illatosítók esetében sokan ismerhették a káros összetevőket, ám a füstülők esetében kevésbé köztudott, hogy káros anyagokat bocsát ki.

 

Milyen veszélyeket rejtenek az illatosítók? 

Kíváncsi vagy? Olvass tovább! 

 

10 elképesztő tény az illatosítók káros hatásairól

 

1. Csecsemőknél fejlődési rendellenességeket okozhatnak.

2. Felborítják a hormonális egyensúlyt és hormonproblémákat generálnak.

3. A formaldehidet rendkívül veszélyes az emberi egészségre.

4. A terpének, amelyeket gyakran citrusolajokból nyernek ki, és alapvetően nem veszélyesek, de az ózonnal reagálva formaldehidet képeznek, amelyek már károsak.

5. A molibdének egyik hatóanyaga az 1,4-diklór-benzo káros hatással van a légzőszervekre.

6 . A légfrissítőkben lévő illékony szerves vegyületek szem-, orr- és torokirritációt okozhatnak.

7. Az émelygésért, a fejfájásért, a máj- és veseproblémákért is felelőssé tehetők.

8. Egyes esetekben még az idegrendszeri károsodásokat is előidézhetnek.

9. A ftalátok olyan szerves vegyületek, amely szintén okozhatnak problémákat, például hormonzavarokat és születési rendellenességeket.

10 Az asztmában vagy COPD-ben szenvedő betegek semmiképpen se használjanak semmilyen légfrissítő terméket, hiszen ezek tovább súlyosbíthatják a tüneteiket.

 

Az információkat https://gyogyszernelkul.com/a-legfrissitok-veszelyeztetik-az-egeszseget/ cikkében olvastuk.

 

Nem célunk ijesztgetni, csak fontosnak tartjuk megosztani veled ezeket az információkat, hiszen az egészségünk védelme az elsődleges. Ezt sajnos a Covid időszaka alatt is jócskán megtanultuk.

 

Az életben a legfontosabb a belélegzett levegő.

Anélkül ugyanis nem létezünk, ezért sem mindegy mi az amit belélegzel, nagyon nem!

 

De nem akarunk vészjóslóak lenni, szeretjük a „happy endet”, ezért ajánlunk neked olyan növényeket, amelyekkel tisztíthatod a levegőt.
 

3 levegő tisztító növény az Oázis Kertészet ajánlásával:

https://oazis.hu/tudnivalok-tippek/legtisztito-szobanovenyek/

 

Futóka

„A futóka sokak kedvence, hiszen fényigénye minimális és annak ellenére is több méteres szárakat ereszt, hogy alig heti 1-2 pohár vízre van szüksége.”

 

Szobapáfrányok 

„A forgalmas főútvonalak, földszinti szmogos lakásokban nyújthatnak felüdülést a különböző szobapáfrányok. Ezek megkötik a xilolokat és formaldehideket, így óvják egészségünk.”

 

Zöldike

'A zöldike hasonlóan hatékony a mérgező anyagokkal szemben és legszívesebben minden könyvespolc tetejére tennénk egyet.”

 

Ügyelünk az egészségedre, ezért otthonod takarítását is nyugodt szívvel ránk bízhatod, kizárólag anyagokat használunk.

Vállalati takarítás. Hogyan döntsd el, kiben bízz?

post

Cégvezetőként gyakran hozol döntéseket, akár üzleti akár ügyviteli dolgokkal kapcsolatban. 

Ezt vállalatvezetőként mi is megtapasztaljuk, ezért pontosan tudjuk, milyen nehéz ez a kérdés: Kiben bízz meg? 

Minden jó szándék ellenére sajnos vannak olyan helyzetek, amikor ennek ellenkezőjét tapasztaljuk mi is. Bizalommal indítunk és végül nem várt válaszokkal vagy reakciókkal kell szembesülnünk.

 

Céged, vállalkozásod tisztán tartása is egy döntés, hiszen ki kell választanod a megfelelő takarítót vagy takarító céget, akire rábízod ezt a feladatot. Pontosan tudjuk, hogy ennek kiválasztása nehézséget okoz számodra, hiszen megelőlegezett bizalom szükséges hozzá. Akár teljesen idegenként, akár ajánlással jutottál hozzá a takarító vagy takarító cég elérhetőségéhez. Arról a helyzetről nem is beszélve, amikor az, akiben eddig megbíztál, valamilyen oknál fogva már nem úgy teljesíti a kért megbízást, ahogyan azt az elején megbeszéltétek.
 

Hogyan tudunk a döntésedben segíteni?

 

Szerintünk úgy, hogy minél több információt megosztunk veled arról, hogyan dolgozunk, és mit tartunk fontosnak a vállalati takarítás során. Mivel mi is ugyanazt a napi rutint éljük át, mint te, hasonló feladatokkal és döntési folyamatokkal, ezért tudunk maximálisan azonosulni veled. A bizalom elvesztése és fontossága számunkra is ugyanannyi problémát okozott cégvezetőként, mint neked.

 

Kezdetekkor ez volt a legfontosabb motorja a cégnek a vállalati takarításban, mára már a több éves tapasztalat és gyakorlat is hozzá segít minket ahhoz, hogy a legprecízebben végezzük el ezt a munkát. A visszajelzésekből és adott esetben a hibáikból tanulva tudjuk most magabiztosan állítani, hogy profi munkát végzünk.

Biztosan neked is van olyan terület, amelybe ennyi munkát, energiát és tanulást fektettél. Csak biztatni tudunk, hogy te is légy erre büszke és jelentsd ki magadról, miben vagy a legjobb.

A vállalati takarításra visszatérve, nekünk ez a fő profilunk, ezzel indult be takarító vállalkozásunk is, ezt akartuk tökéletesre fejleszteni. Természetesen a többi szolgáltatással együtt, hiszen az igényekre reagálva minden munkát korrekten a legjobb tudásunk szerint végezzük. Még is a vállalati takarítás az, amiben leginkább gyakorlatot szereztünk az évek alatt.

 

3-as arany szabály, ami szerint dolgozunk

Ahhoz, hogy megtudd, hogyan takarítunk megmutatjuk a 3-as arany szabályt, amit mindig szem előtt tartunk. 

 

1. szabály

STABILITÁS
 

A vállalati takarítás esetében azért is nehéz a döntés, mert a vállalkozásban, üzlethelyiségben személyes tárgyaid vagy értékeid között folyik a munka. Ezért nemcsak a munka minőségégében szükséges megbíznod, de az adott személyben is, aki végzi a takarítást. Épp ezért a munkatársak kiválasztásánál számunkra is ez a legfontosabb, hogy megbízható legyen. Mivel mi is hasonlóan cégvezetőként gondolkodunk, mint te, bízhatsz abban, hogy körültekintően választjuk ki a takarítókat. 

 

2. szabály

RUGALMASSÁG

 

A szervezési, előkészítési folyamatok precízek, ezért is vagyunk abszolút biztosak abban, hogy a legjobb kezekben van vállalkozásod! Mivel rugalmas időbeosztással dolgozunk, nem kell kompromisszumot kötnöd! Maximálisan az igényeid szerint végezzük a vállalati takarítást: napi, heti, vagy egyszeri nagytakarítást is vállalunk. Ha a cég tevékenysége nem engedi a nappali munkálatokat, vagy egy esetleges átfogóbb takarítás a termelési kapacitás csökkenésével jár, azt is megoldjuk. Összehangoltan, szervezetten dolgozunk, melynek végeredménye a tiszta, rendezett környezet.

 

3. szabály

PROFESSZIONÁLIS TAKARÍTÁS
 

A takarításhoz használt professzionális eszközeinket és anyagainkat mindig a munkálatoknak megfelelően választjuk ki. A nagyobb és összetettebb takarításhoz is rendelkezünk megfelelő gépparkkal. Az általunk használt tisztítószerek megfelelnek az előírásoknak, legyen az egészségügyi intézményre, vendéglátó helyekre vagy egyéb, speciálisabban megkövetelt intézmények számára megkövetelt szabályzat.

 

A bizalom kialakítása leginkább a személyes kapcsolatfelvételen keresztül lehetséges, ezért mindenképp azt javasoljuk neked, hogy keress meg minket! Itt a weboldalon egyszerűen felveheted velünk a kapcsolatot.

Hallottál már öntisztuló bevonatról? Munkahelyi fertőtlenítésre is tökéletes választás.

post

A Covid járvány két évig folyamatosan az életünk része volt. Egyre távolodunk már ettől az időszaktól, viszont érdemes tanulni belőle. A munkahelyi környezet tisztasága, higiéniája több szempontból is fontos. Cégvezetőként felelősségteljesen gondolkodva a munkatársak védelmére és egészségére is érdemes figyelmet fordítanod. Nemcsak a Covid az egyetlen vírus, amely képes többünket megfertőzni, veszélyeztetve ezzel a munkatársak egészségét, és ebből kifolyólag a munkafolyamatok eredményességét is.

 

Ezért ajánljuk jó szívvel neked ezt a higiéniai bevonatot, amelyet már több cégnél is eredményesen alkalmaztunk. Ahhoz, hogy megismerd összegyűjtöttünk neked a legfontosabb előnyöket.
 

Miért érdemes ezt a bevonat rendszert használnod?

3+1 előny, amiért tökéletes választás a munkahelyi fertőzések megelőzésére.

 

1. A vírusok és baktérium nem tapadnak meg a kezelt felületeken.

Több mint 90 %-kal csökken ezáltal a szennyeződés mértéke a kezelt felületen.

 

2. Nem mosható le tisztítószerekkel!

Egyedi formulájának köszönhetően ugyanis molekuláris szinten épül be a hordozó közegbe.

 

3. Bármilyen felületre biztonságosan alkalmazható.

Színtelen, szagtalan és az anyagok, fizikai tulajdonságait nem változtatja meg.

 

+1 Jelentősen csökkenti az illékony szerves vegyületek (VOC) kibocsátását, illetve a NH3, N2O, CO2, CH4 szintet.

 

Ezzel a bevonattal biztosíthatod munkahelyed, céged fertőtlenítését, hogy kevesebb legyen a beteg dolgozó, megóvva ezzel a munkatársak és saját magad egészségét, növelve céged hatékonyságát.

 

Az öntisztuló bevonatokkal pedig tovább erősítheted ezt a hatást.

4 érv, amiért mindenképp ajánljuk neked.

 

1. Különleges vízlepergető tulajdonsága miatt a látható szennyeződéseket a vízzel együtt szinte „ledobják” a felületről. Az öntisztuló felületek sem mechanikus mosást, sem mosószereket nem igényelnek, ahhoz, hogy tiszták maradjanak.
 

2. Az öntisztuló felületek alkalmazása szinte végtelen: betonra, térköre, üvegre, fa-, kő-, padlófelületre, kültéren és beltéren is egyaránt használhatóak. A bevontat ellenáll a kémiai tisztításnak, a nedves kosz nehezebben szívódik fel, valamint megőrzi az anyag légáteresztő képességét.

 

3. Szennyeződés, olaj- és víztaszító, jegesedés gátló hatású. Nincs szükség veszélyes oldószerek használatára, megakadályozza a gombásodást, penészfoltok kialakulást.

 

4. Felületi struktúrájának köszönthetően a por és más szennyeződések maradnak ugyan a felületen, de amikor víz éri, cseppeket alkotva és magába zárva a szennyező anyagokat, azokkal együtt távozik

 

Érdemes tehát átgondolnod ennek az alkalmazását is.

 

Hogy segítsünk a döntést meghozni összefoglaljuk a bevonat 5 alapvető tulajdonságát

1. Minden felületre alkalmazható.

2. Megvédi a felületet a portól, savas esőstől és légszennyezés okozta károktól.

3. Lebontják a felületen megjelenő szervez szennyeződéseket (pl: olaj, grafiti).

4. Elnyelik a napból érkező UV sugarakat és megvédik a felületet a károsító hatásokkal szemben.

5. Megtisztítják a légszennyőzésektől a felületeket és azok környezetét.

 

Szeretnél gondoskodni munkatársaid és saját magad egészségéről?

Ez a higiéniai bevonat többfunkciós, mellyel 4-féle szolgáltatásunk érhető el számodra.

 

1. TARTÓS HIGIÉNIAI BEVONAT

Ezzel a technológiával bármilyen felületet tudunk kezelni. Egyszerűen felvisszük ezt a bevonatot és 1 éven keresztül folyamatosan hatékony védelmet biztosít.

2. ÖNTISZTULÓS BEVONAT

Öntisztuló bevonatként alkalmazva eltávolítjuk a látható szennyeződéseket a legtöbb felületen.

3. FALFESTÉKEK ÉS EGYÉB BEVONATOK

Már az építkezéskor vagy a felújításkor igénybe tudod venni. Ez a higiéniai festékbevonat, festékadalék bármilyen színben felvihető, így nem utólag, hanem előre gondolkodva gondoskodhatsz a munkahelyi higiéniáról.

4. SZAKTANÁCSADÁS

Tisztasági szint mérés, felmérés, környezet-higiéniai szaktanácsadással segítünk.

 

Várjuk jelentkezésed! Óvjuk együtt az egészséget!

 

Forrás: Resysten katalógus

Csak úgy, mint Hamupipőke

post

Tavasszal sokkal vidámabb és színesebb a világ. A sok napsütés jókedvre derít és élettel telíti meg otthonodat. Már hallod is a madárcsicsergést Hamupipőke feje felett igaz? De a valóság sajnos ennél sokkal zordabb! A beszűrődő fény ugyanis kíméletlenül megvilágít minden foltot, minden egyes „porcicát”. Eljött tehát a láthatatlan helyek tisztán tartásának ideje!

 

Induljon a tavaszi nagytakarítás!

 

Ha a tavasz energiái nem hozták meg a kedvedet a nagytakarításhoz, majd mi segítünk!

Támogatunk ötletekkel, tanácsokkal, és ha kell elmegyünk, és mi magunk végezzük el a munkát helyetted. Bárhogyan is döntesz, szánj 4 percet erre az írásra, garantáltan meghozzuk a kedvedet!

 

5 tavaszi nagytakarítási tipp

Hogy olyan könnyen menjen minden, mint a mesében!


 

1. Nyugalom

Gondoskodj arról, hogy csak te legyél otthon. Ne kelljen kerülgetned senkit a nagy munkálatok ideje alatt. Szervezz programot a családnak, gyerekeknek!


 

2. Zene

Hangosítsd fel kedvenc rádiódat vagy állíts össze egy pörgős zenei listát, amit akár a hétvégi takarításhoz is bármikor használhatsz! A ritmus mindig nagy lendületet ad.

 

3. Jó erős kávé

Ami biztosan nem hiányozhat egy kis külső segítség a szervezetednek, hogy feldobódj! A tea kedvelők, akik a zöld teára esküsznek, vessék be azt a kávé helyett!

 

4. Szuper program

Szervezz másnapra egy kellemes programot! Elképesztően fontos, hogy megjutalmazd magad, hiszen ha van mit várni, akkor plusz energiák szabadulnak fel. Gondolj csak Hamupipőkére!


 

5. Profi eszközök

Enélkül hozzá se kezdj! Nagyon fontos, hogy rendelkezésedre álljon minden háztartási tisztítószer és profi kellék, erről ebben a blogunkban olvashatsz: https://www.nextend.hu/tervezd-meg-takaritasi-tippek-otletek-kezdo-haziasszonyoknak

 

Egyedül vagy? Szól a kedvenc zenéd? Kezd hatni a jó forró feketéd? A fejedben már a holnapi program kellemes képei elevenednek meg? Akkor készen állasz a tavaszi nagytakarításra!

 

Kezdjünk!

A tavaszi nagytakarítás elengedhetetlen része a függönymosás és az ajtók, ablakok tisztítása. De még mielőtt ezeknek neki látnál szagtalanítsd a háztartási eszközöket, ugyanis gyakran előfordulhat, hogy éppen ezekből áradnak kellemetlen szagok, amelyek rossz közérzetet biztosítanak számodra.

 

Érdemes a mosógéppel kezdened, hogy a függönymosáshoz már tiszta, fertőtlenített mosógép álljon a rendelkezésedre! És ha már a függönyökkel végeztél, – és van marad erőd – jöhetnek a kis párnák, takarók is, hiszen a tavaszi szélben, napsütésben sokkal gyorsabban megszáradnak. Ha nem tudod szabad levegőn hagyni, akkor pedig a lakásban lesz elképesztően finom öblítő illat a sok száradó ruhaneműtől.

 

Mivel szagtalanítsd a mosógéped?

A mosógép esetében nagyszerű megoldás az ecet. Ezt az egyszerű, olcsó, hatékony és természetbarát megoldást már sok esetében javasoltuk! Bizonyára te is jól ismered ezt a jól bevált taktikát miszerint ecetet öntve a mosószer tartójába és a dobba, 90 fokos programmal tökéletesen lehet fertőtleníteni és szagtalanítani a mosógépet. Ezzel megóvhatod a vízkőtől is, és ruháid sokkal illatosabbak lesznek, hiszen a mosógépben lerakodott egyéb szennyeződéseket nem veszik fel. Hiába a kiváló minőségű öblítő, ha a mosógép láthatatlan helyein szennyeződések vannak.

(Vannak, akik még a fehér ruhákhoz is előszeretettel használják az ecetet a mosószer mellé a hatékonyabb tisztításhoz, tegyél 1 próbát te is!)

 

Ablaktisztítás a leghatékonyabban 4 lépésben

 

1. A belső ablaküvegről és az ablakkeretről töröld le a port egy benedvesített puha törlőkendővel! (vagy puha fehér pamut ronggyal – a lényeg, hogy ne hagyjon a felületen szöszt, mert sokkal nehezebb lesz eltávolítani) A külső ablaküvegre és keretre használj citromsavas meleg vizes oldatot, melyet előtte tegyél 1 spriccelőbe, hogy könnyebben fel tudd vinni! Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert kíméletesen el tudod távolítani a vízkő cseppeket, amelyet a hagyományos üvegtisztítók nem fognak.

2. A belső ablaküvegek tisztításánál figyelj arra, hogy a nedves ronggyal való törlés után rögtön fújd rá az ablaktisztító sprayt, mielőtt a vízcseppek rászáradnának!

3. A ablaktisztító spray használatakor jó minőségű 3 rétegű papírtörlőt használj, ezzel sokkal szebb lesz a végeredmény, és nem lesz foltos.

4. Gyönyörködj a látványban és sohase felejtsd el magadat megdicsérni!

 

Az ablakok ragyognak, a függöny tiszta, jöhet még egy kis kávé, hogy az ajtók is mielőbb pompázatosak legyenek.

 

Ajtótisztítás, ahogy mi ajánljuk

Ha fa anyaga van, használj speciálisan fára gyártott bútorápolót, és azzal frissítsd fel a faajtókat, műanyagoknál mosd át mosogatószeres vízzel. A bejárati ajtókra, makacsabb szennyeződésekhez használhatsz finomabb súrolószivacsot is. A súrolószert nem javasoljuk, mert megragadnak a szemcsék a felületen.

 

Jöhet a hűtő!

A hűtő is fontos része a szagtalanításnak, hiszen ételmaradékok lehetnek benne.

Érdemes gyakrabban egy vizes ronggyal áttörölni, főleg nagybevásárlás előtt, amikor még kong az ürességtől. (Ha van ilyen!) Most azonban vedd ki egyesével a polcokat, töröld át enyhén ecetes vagy csak langyos vizes vadonatúj törlőkendővel. Utóbbi azért nagyon fontos, hogy semmilyen egyéb szennyeződés ne jusson be az ételek közé. A hűtő belsejét is frissítsd fel, és portalanítsd a külső felületeit is, valamint a hátuljáról se feledkezz meg!

 

És most gyorsan idézd fel magadban azt a fantasztikus programot, amivel megjutalmazod magad, hogy ebből merítve erőt a szokásos heti takarítási folyamatokkal zárd a tavaszi nagytakarítási munkálatokat. Mert a tisztaság illatánál nincs finomabb illat.
 

Ha azonban úgy érzed, hogy egyedül nem megy vagy nincs időd a tavaszi nagytakarítást elvégezni, bátran kérj segítséget tőlünk!

Életre szóló lakástakarítás

post

Ez most komoly? - Mi is ezt kérdeztük, de csak a legvégén. 

Az egyik partnerünk ajánlásával lettünk részesei egy izgalmas történetnek. 

 

Tamásnál vállalati takarítás mellett Szegeden lakástakarítást is végzünk, mert több lakása is van, amelyet albérletbe kiad. Neki az egyik albérlője mesélte el, hogy járt, amikor takarítót fogadott. A lakástakarítás során mi is találkoztunk már sokféle problémával, kéréssel, igénnyel és a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy bármi van, beszéljünk róla! Úgy hangozhat ez, mint egy lifecoach szlogen, de hiszünk benne. Mi is szókimondóak vagyunk, szeretünk nyílt lapokkal játszani, ezért biztatjuk erre partnereinket is. Ha gond, probléma van a lakástakarítással, magánház takarítással, vállalati takarítással vagy valamit másképp szeretnének, szóljanak, és orvosoljuk az esetleges problémát.

 

Nem áltatjuk magunkat, sem másokat azzal, hogy tökéletesnek hirdetjük magunkat. Tudjuk, hogy aki dolgozik az hibázhat is. Amire fel szoktunk hívni a figyelmet az előbb említett, sokszor bevált szlogen: beszéljünk róla! Nos elképzelhető, hogy ezt nem minden szolgáltató nyomatékosítja. Számunkra fontos és ügyfeleink visszajelzéseiből is arra következtetünk, hogy bevált ez a módszer.
 

Amikor Tamás beajánlott minket és említette, hogy megbeszélte a találkozót, csak annyit mondott nekünk: „Fiúk készüljetek fel!” Szerettük volna megtudni, mire, de csak azt a választ kaptuk, hogy majd az albérlője mesél a szegedi lakástakarításról.

 

Fel voltunk készülve minden rosszra. 

Tudtuk, hogy problémás helyzetből sokkal nehezebb indítani, mivel a lakástakarítás is a szenvedélyünk és szeretnénk benne ugyanolyan referenciákat, ajánlásokat szerezni, mint a fő profilunkban a vállalati takarításban, így ennek ellenére hatalmas lelkesedéssel indultunk el.
 

A találkozó előtt nem gondoltuk volna, hogy lehet még nekünk újat mondani. Az évtizedes munkánk alatt sok panasszal találkoztunk, hiszen gyakran osztották meg velünk az előző cég nem kívánatos dolgait. Azt hittük hasonlóan, mint ahogyan megszokhattuk a takarítás mikéntjével lesz a probléma: nem elég tiszta, nem elég alapos, nem elég megbízható stb. stb.

 

(Hogy megóvjuk személyiségét főhősünket nevezzük Krisztinának)

 

Odaértünk Krisztina lakásához, felvértezve mindenféle kifogáskezeléssel. /Igen, akik emberekkel dolgoznak pontosan tudják, milyen eszköztárral kell rendelkezni ahhoz, hogy átugorjunk egy problémát és a megoldás felé fordítsuk a másik ember figyelmét./

Becsöngettünk, izgatottan vártuk a ránk zúduló „Mitől lesz ez majd jobb, mint a másik” és ezekhez hasonló kérdés áradatot, megdöbbenve tapasztaltunk azonban, hogy egy kedves, mosolygó szemű hölgy nyitott ajtót, és csak ennyit mondott: Már nagyon vártalak titeket!

 

Nem éppen erre a fogadtatásra számítottunk. Krisztina tovább folytatta, kész rumli itt minden, semmire sincs időm, annyira örülök, hogy Tamás ajánlott titeket, heti egyszer szeretném, ha jönnétek, emellett mivel nagyon szeretem a tisztaságot, negyedévente ablak és függönytakarítást is kérek. Szinte levegőt sem vett, csak úgy darálta a kéréseket és meglepetésünkre nem volt benne semmilyen rosszalló érzés.
 

Ekkor kezdtünk csak igazán kíváncsiak lenni, milyen sztoriról beszélt Tamás
 

Miután biztosítottuk arról, hogy nyugodtan ránk bízhatja a lakástakarítást, Szegeden nagyon sok hasonló lakást tartunk tisztán, egyből rátértünk a témára: „Tamás említett nekünk egy takarítással kapcsolatos problémát.” Krisztina elkezdett nevetni.

 

Most már teljesen össze voltunk zavarodva, de szerencsére hasonlóan folytatta rögtön a sztorit, mint ahogyan fogadott minket az igényeivel. Ebből kiderült, hogy Krisztina párja a tisztaság mániás kedvesének, akit egyébként saját bevallása szerint nem lehet meglepni egy (beépített) takarítót rendelt, aki végül bejátszott neki egy videó felvételt, amin kedvese megkéri a kezét.

 

Hihetetlen, de belecsöppentünk egy igazi love sztoriba. Óriási élmény volt végig hallgatni. Ezért is imádjuk a szakmánkat. Igaz kell türelem és elképesztő tolerancia az emberekhez, de a visszajelzések és egy-egy kedves sztori miatt igazán megéri.

 

Hogy mit kapott Tamás, hogy belerakott minket ebbe a stresszbe? Az ennél a sztorinál rövidebb.

Ne félj a fertőzéstől, előzd meg!

post

Fertőtlenítő takarítással lépéselőnyben

 

2020 márciusában kezdődött, egyik pillanatról a másikra egy olyan világban találtuk magunkat, amelyet jobbára csak a filmekből ismertünk. Dustin Hoffman Vírus című filmjében tágra nyílt szemekkel figyelhettük a szkafanderszerű ruhába öltözött embereket, orvosokat aztán ezek a filmképek egyszer csak valósággá elevenedtek. 

 

A karantén fogalmát csak hírből ismertük, valódi jelentésével ekkor szembesülhettünk. Ezt követték a lezárt határok, az elszakított családok, bezártság. Félelem, bizonytalanság vette kezdetét, majd ezt követte a kételkedés, a szabadságunk korlátozásától pedig sokan sokféleképpen reagáltunk.

De ami szinte mindannyiuknak az élete részéve vált az a kézmosás, hiszen a média folyamatosan a fertőtlenítés fontosságáról beszélt, és ezzel egy időben a fertőtlenítő takarítás is egyre nagyobb szerepet kapott, nemcsak családon belül, karantén helyzetben, hanem a vállalkozások életében is.
 

Takarítani és kezet mosni ezelőtt is tudtunk és fontosnak is tartottuk, az elmúlt időszakban azonban sokkal tudatosabb kezdtük el használni ezeket a fertőzéséket megelőző módszereket.

 

De ahogyan kézmosás és fertőtlenítő kézmosás („orvosi kézmosás”) között is óriási különbség van, így azt is fontos tisztázni, mi mit értünk fertőtlenítő takarítás alatt és a hétköznapi életünkben használt hagyományos fertőtlenítő takarítás között, mi a különbség.

Lehet, hogy azt mondod, hogy te alaposan takarítasz, illetve a takarító(nő)d a megfelelő fertőtlenítő szerekkel mindig jól kifertőtlenít tehát nem lehet nagy gond, de ha most felteszed magadban a kérdést: „Akkor most nem elég, hogy hagyományos fertőtlenítő szerekkel kitakarítok?”

Akkor megéri tovább olvasnod!

 

A kérdésre egyszerű a válaszunk: nem. 

Hogy miért nem, azt mindjárt elmagyarázzuk!

 

A hétköznapi háztartásokban is ismeretesek a vegyszeres vagy vegyszermentes fertőtlenítések, ezeket alkalmazza sok háziasszony, illetve takarító(nő), ám ezek korántsem jelentenek valódi védettséget a kórokozókkal szemben. Normál esetben természetesen elegendőek, de a technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már sokkal professzionálisabban és egészségkímélőbben tudunk tartós védettséget biztosítani egy olyan magyar fejlesztésű technológiával, ami védőbevonatot képezve biztosítja a hosszan tartó kórokozó mentes felületeket.Ez az, ami mi fertőtlenítő takarításnak hívunk. Ismerd meg közelebbről is ennek a technológiának a működését!

 

Hogyan működik ez a higiéniai bevonat?


A természet erejét felhasználva, azaz a fény segítségével a titán oxid védőréteget képez. Ez megakadályozza a baktériumok, vírusok, gombák megtelepedését. Így a felület kórokozómentes marad. A bevonat teljesen biztonságos a Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalos szakvéleményével rendelkezik. Semmilyen veszélyt nem jelent sem kismamákra, sem babákra nézve, hiszen érintéskor nem kerül a bőrre, sem a légzőszervekbe, egyáltalán nem kerül be az emberi szervezetbe. A felület ugyanis molekuláris szinten épül be, így hagyományos eszközökkel nem távolítható el.
 

És most figyelj! Akár 1 éven keresztül megmarad ez a védőréteg!

Tudjuk, ami ennyire jó az már kicsit gyanús. Érthető, mi is először kicsit bizonytalanok voltunk, de a számok meggyőztek minket, hiszen majdnem 200.000 négyzetméteren használták meg sikeresen ezt a technológiát, így mi is teszteltük vállalkozásunkban, ezért jó szívvel ajánljuk neked is.

 

Mitől véd meg a fertőtlenítő takarítás?

 

A leggyakoribb fertőzések, mint például a megfázás, influenza, belsőszervi bakteriális fertőzések terjedésének útja a kórokozókkal fertőzött felültek megérintése. Ha ezeket a felületeket nem fertőtlenítjük, vagy épp nem mosunk kezet, akkor ezek a kis vírusok, baktériumok észrevétlenül tovább terjeszkednek. A Covid előtt is tapasztalhattuk: ha egy családtagunk megfertőződik, akkor szinte mindenki beleesik vagy így vagy úgy, de valamilyen formában elkapja a betegséget. Ugyanez vonatkozik a vállalkozásokra, munkahelyekre is, ezért is érdemes a betegséget komolyan venni, és ezzel egyidejűleg a fertőtlenítő takarítást is.
 

Akár családtagjaidat, akár kollégáidat szeretnéd nagyobb biztonságban tudni az általunk használt technológiával végzett fertőtlenítő takarítással ezt biztosítani tudod számukra.

 

Kérj ajánlatot, segítünk!

Ahol a büdös ott a meleg - tartja a mondás

post

De biztosan megállja ez a helyét a valóságban is?

 

A szagtalanítás a lakásban többféle módon történhet, attól függően, mennyire súlyos a helyzet és mi okozza a szagok kialakulását. A háztartásban rengeteg szaggal találkozunk, és a megelőzés itt is, mint az élet sok területén kulcsfontosságú, ezért mi most leginkább ehhez adunk hétköznapi tanácsokat.

 

Ebben a cikkünkben arról olvashatsz, milyen hatékony megelőzési módszereket javaslunk neked, hiszen a takarítói munkánk során mi is sokféle szagtalanító eljárást kipróbáltunk. Lesznek ezek között olyanok, amelyeket már te is nagyon jól ismersz, de hasznos lehet így egyben újra átgondolni, mennyi mindent tehetsz azért, hogy tisztább legyen a levegő, és ne alakuljanak ki kellemetlen szagok.
 

10 perc az egészségesebb levegőért!

A szellőztetésre mi is sokszor felhívjuk partnereink figyelmét, 5-20 percet javasolnak az egészségügyi szakemberek attól függően, mennyire intenzív a szellőztetés. A szagtalanítás a lakásban a friss levegővel kezdődik, amihez 10 perc is elegendő, főleg ha kereszthuzatot csinálsz. Ennek eredményeképpen sokkal előbb kicserélődik a levegő, nálunk legalábbis ez a módszer nagyon bevált. Ezáltal télen sem kell hosszasan nyitva hagynod az ablakokat, amivel megakadályozod, hogy gyorsan kihűljön lakásod.

 

Kilincs tipp

Amire még felszoktuk hívni a figyelmet az a műanyag nyílászárók használata. Órási találmány, hiszen kiváló hang és általános szigetelő képessége van, ám épp ebből adódik hátránya is, hiszen nincs a lakásnak természetes szellőzése. A gyártók azonban ügyeltek arra, hogy több ponton záródó nyílászárókat fejlesszenek ki. Ezért ne zárd el teljesen az ablakkilincset, hagyd ferdén, ezzel biztosítasz minimális szellőzést, amivel megakadályozod a pára okozta problémákat, vagy a penész kialakulását.

Természetesen, ha elmész otthonról hosszabb időre vagy szeles idő van, akkor érdemes teljesen zárt pozícióba elfordítani az ablakkilincset. Fő a biztonság!
 

2 fontos takarítási alapszabály a szagtalanításhoz

Másik nagyszerű megelőzési módszer a lakásban való szagtalanításnak az, ha a heti takarításnál betartod ezt a 2 alapszabályt!

 

1. Ügyelj arra, hogy a szemetest minden laklommal fertőtlenítsd! Még akkor is, ha a mai szokásoknak megfelelően már műanyag zacskót használsz és akkor is, ha úgy véled teljesen tiszta maradt. A szemetesből kiáramló baktériumok elszaporodását jobb megelőzni. Erre tökéletesen alkalmas egy klórmentes szórófejes általános fertőtlenítőszer.

 

2. A fürdőszoba lefolyót és a mosogató lefolyót is szagtalanítsd! Még akkor is, ha nem érezel különösebb szagokat, vagy nincs dugulás. Erre az ecet kiválóan alkalmas, önts bele fél-fél flakonnal és a siker garantált! Ne öblítsd le azonnal, hogy jól átfolyjon a rendszeren.

 

A mosogató lefolyónál intenzívebb fertőtlenítést is használhatsz, és nem kell feltétlenül vegyszerezned. A forró víz nagyszerű zsíroldó és fertőtlenítő hatású. Ha vizet forralsz például a teádhoz, akkor a vízforralóban maradó felesleges vízzel könnyedén megoldhatod a szagtalanítást megnehezítve ezzel a kórokozók elszaporodását, ami a szagtalanítás egyik alapja.

 

Friss textíliákkal is szagtalaníthatsz a lakásban!

A függöny mosást tavaszra és ősz elejére érdemes betervezned, bár 2 havonta lenne optimális, de nem akarunk rád ekkora terhet tenni. A téli fűtés utáni port és a nyári száraz port viszont mindenképp hasznos eltüntetni a függönyökből.

A kárpit és szőnyeg tisztításról se feledkezz meg! Évente egyszer érdemes kitisztíttatni, hiszen a poratkák imádnak ezekben a textíliákban éldegélni.

 

Ezek után pedig megérdemelsz egy kis kényeztetést!

A szagtalanítás utáni finom friss levegő már alkalmas arra, hogy kedvenc illatoddal eláraszd otthonodat. De mi az, amit használj, és mi az amit mindenképp kerülj el saját és családod egészsége érdekében?

Ha kíváncsi vagy, akkor figyeld következő blog cikkünket, mert hozunk néhány ijesztő adatot, de megnyugtatásképp alternatívákat is mutatunk, amivel nem kell lemondanod a kellemes illatokról.
 

Addig is előzd meg a szagokat az alapos heti takarítással. Ha szeretnéd, ránk bízni ezt a feladatot akkor ne habozz! 

Keress meg minket, és szívesen levesszük ezt a terhet a válladról!

Idő vagy pénz?

post

Te melyiket választanád, ha az a bizonyos aranyhal neked szegezné a kérdést? 

Időt szeretnél inkább vagy pénzt?
 

Gondolkodj el ezen egy picit. Megvan?

 

Ha az időt választottad, akkor olvass tovább, mert ez a cikk neked szól!

 

Számunkra az idő hozta meg a lehetőséget és teremtette meg azt a vállalkozást, amelyre nagyon büszkék vagyunk. A hosszú távú gondolkodásunk meghozta az eredményt.

 

Sokszor kerültünk azonban mi is dilemmába, legutóbb például a takarítás árakkal kapcsolatban, hogy kitegyünk-e a felületeinkre vagy sem. Vannak ugyanis ügyfelek, akik szinte egyből ezt a kérdést teszik fel nekünk. (ők valószínűleg a pénzt választották volna) Ezért mi is elgondolkoztunk, hogy feltüntessük-e a takarítási árakat vagy sem, fontos-e ez az információ, amikor azon gondolkodsz, hogy megbíz-e minket a takarítói munkával?

De most is, mint mindig azt a döntést hoztuk, hogy nem. Pontosan azért mert nekünk, ahogyan neked is hosszú távú a gondolkodásunk, és számunkra az idő az igazi kincs.

 

A takarítás kiszervezésével pedig éppen ezt a kincset adjuk a kezedbe.
 

Játsszunk tovább a gondolatokkal! 

Ez a kis aranyhal azt mondja neked, hogy van 5 órád.

Mit kezdenél vele?

 

Bizonyára cikáznak a gondolatok a fejedben, és ha éppen önmagadtól vontad meg mostanában az időt, akkor azon morfondírozol, milyen szuper lenne meginni egy forró csokit és olvasni a kedvenc könyvedet. Ha a társaságot nélkülözted mostanság, akkor szívesen kikapcsolódnál a barátaiddal és megnéznél a moziban egy jó filmet. Amennyiben a munkádban vagy elhavazva, szeretnéd végre a határidőt betartva befejezni a munkát. Esetleg a családod nélkülözött mostanság, és minden vágyad, hogy a gyermekeiddel játssz egy szórakoztató társasjátékot vagy épp a szüleidet, testvéreidet látogatnád meg a hétvégén. De az is lehet, hogy új terveket dédelgetsz, de még neki sem ültél összeírni a teendőket, vagy sportolni nem jutsz el már hónapok óta.

 

Neked is biztosan beugrott most sok-sok elhalasztott családi vagy közösségi pillanat, egy-egy elmaradt esemény. Hányszor is mondtad mostanság: NINCS IDŐM?

Nos akkor, jól jött volna ez az 5 óra, igaz?

 

Reméljük most már megérted, miért írtuk azt az előbb, hogy kincset adunk a kezedbe.

 

Tudjuk, hogy ettől függetlenül fontos, hogy a takarítás árait is megbeszéljük, de nem elsődleges. Ami lényegesebb, hogy az igényeidhez alkalmazkodjunk és azt kínáljuk számodra, ami neked a legmegfelelőbb.

 

És végül tedd a szívedre a kezed és válaszolj!

Ez az a kérdés, amit felteszel magadnak, amikor azon dilemmázol, hogy kiszervezed a takarítást:

 

Fogadjak-e takarítót vagy sem?”

 

Ha a válaszod ezek után IGEN, akkor keress minket bizalommal és használd fel a kincsedet arra, amire csak szeretnéd!

Vigyázunk kis kedvenced egészségére is. Veszélyes anyagok, amiket mindenképp kerülj! De mit ajánlunk helyette?

post

A magánházak takarítása kapcsán sokszor találkozunk azzal a kéréssel, hogy a bent tartott kutya és macska biztonságát és egészségét is szeretnék megőrizni.

 

Takarítás háziállatok mellett egészségesen és biztonságosan

Számunkra is nagyon fontos a higiénia mellett az egészséges, természetes alapanyagú tisztítószerek alkalmazása. Professzionális eszközeink és profi tisztító termékeink ezt lehetővé is teszik számunkra. Ahhoz, hogy te is biztonsággal kiszűrd ezeket a káros anyagokat nem árt ismerned ezeket.
 

Bemutatunk néhány veszélyes anyagot, amelyet jobb, ha nem használsz a takarítás során, hiszen akár allergiát vagy rosszabb esetben mérgezést is okozhatnak:

 

Veszélyes anyagok (Forrás: https://www.kaercher.com/)

 

Ammónia (üvegtisztító szerekben található)

Formaldehid (ragasztóban és kötőanyagokban fordul elő)

Fenolok (légfrissítőkben található)

Ftalátok (Léfrissítőkben, csatlakoztatókban, parfümökben, és rovarirtókban fordul elő)

Alkoholok (sok féle üvegtisztító szerben, fagyálló folyadékban, és aeroszolokban jelen van)

Tetraklóretilén (elsősorban a vegytisztításhoz használják)

Klór (medencéhez használt kémiai szerekben)

Savak (tisztítószerekben, elemekben és medence fertőtlenítőben található)

Lúgok (lefolyó nyitókban, mosogató szerekben, medencéhez használt vegyszerekben, és WC csésze tisztítószerekben fordul elő)

 

A természetes tisztítószer a háziállatok mellett kiváló választás

Bizonyára már sokat hallottál a természetes tisztítószerekről, és talán használsz is már néhányat a háztartásodban. Ezek közül egyébként több alapanyagot a professzionális tisztítószerekben is felhasználnak hatékonyságuk miatt.
 

Összeállítottunk neked egy listát, hogy melyiket, mire tudod használni, hogy kis kedvencedet megóvd az esetleges allergiától.

 

Ecet.

Természetes sav, amely 98%-ban elpusztítja a baktériumokat. Hatékony fertőtlenítő, citromsavval együtt használva vízkőoldásra és penész eltüntetésere is kiválóan alkalmas akár a konyhában vagy a fürdőszobában.

 

Citromsav

Természetes gyenge sav, amely vízkőoldásra kiválóan alkalmas. Szagtalan ezért használata kellemesebb az ecetnél, és a konyhádban, fürdőszobádban sem érzed majd az ecetszagot.

 

Tipp! Meleg vízzel hígítva könnyen oldódik, így könnyedén felviheted a kívánt felületre mondjuk egy műanyag spriccelős flakonba, amivel megkönnyíted a felületekre való felvitelt.
 

Szódabikarbóna

Környezetbarát konyhai és fürdőszobai tisztítószer, valamint szagtalanító. A szódabikarbóna elnyeli a szagokat és mindezek mellett remek tisztítószer is. Forró vízzel összekeverve nagyszerű tisztítószert kapunk, amit fürdőszobában és konyhában is lehet alkalmazni.

 

Citrom

A citrom is nagyon hasznos kelléke lehet a természetes tisztítószereidnek a háztartásodban. Ráadásul illóolaj tartalma miatt nagyon kellemes az illata.

Tipp: Keverd össze szódabikarbónával, mert a súroló hatással együtt hatékonyabban tisztíthatod a felületeidet a fürdőszobádban vagy a konyhádban plusz citromillat árad majd otthonodban.
 

Sütőpor 

Jól jön az eldugult lefolyóknál, de a penész, foltok és kellemetlen szagok eltávolítására is kitűnő.

Mosógép és mosogatógép tisztítására általában az ecetet használják, de erre ugyanilyen jó választás a sütőpor is. Indíts el egy üres programot egy csomag sütőporral, nemcsak tisztít, de megszünteti a kellemetlen szagokat is!

 

A higiénia háziállatok mellett elképesztően nagy kihívást jelent. Főleg azért, mert bizonyára te is szeretnéd védeni kedvenceidet a káros anyagoktól. Professzionális eszközeink lehetővé teszik, hogy káros vegyszerek nélkül megbízhatóan teremtsünk otthonodban higiéniát, amivel megóvjuk kutyusod és cicusod egészségét.

 

Profi takarítással sokkal könnyebb a dolgod! 

Kérj tőlünk segítséget és neked ezekkel nem kell bajlódnod! 

Nem engedsz be akárkit otthonodba? Ne is tedd!

post

Ha csak saját magamra gondolok, nekem sem mindegy, ki és mivel takarít nálam. 

Most már könnyebb a dolgom, de amikor még nem foglalkoztam vállalati és magánház takarítással nagyon bizalmatlan voltam. 

Szkeptikusan álltam a témához, hiszen nagyon fontos számomra a magánszférám. Elképzelni is ijesztő volt, hogy idegent engedjek be a házamba.

 

Magánház takarítás megbízható takarítókkal és professzionális eszközökkel - ezt volt a megoldás kulcsa 
 

A kérdés, hogy egy szimpatikus személy vajon valóban hatékonyan és tisztán takarít-e, folyamatosan visszatérő volt számomra ezzel a témával kapcsolatban. 

Lehet, hogy bizalmat áraszt, de nem biztos, hogy a munkája precíz is. Kételyek sora volt bennem a megbízható takarító kérdésében.
Mivel a személyes terembe engedem be, maximálisan megbízhatónak kell lenni annak, aki takarít és olyan takarítást kell végeznie, ami után nem kell újra portalanítani vagy azon idegeskedni, hogy megint mennyi folt, piszok maradt.

 

A bennem lévő kételyeket a takarító vállalat megalapításakor felhasználtam és ez alapján vettem fel a takarítókat, hiszen a megbízhatóságot tűztem ki elsődleges célomnak.

 

3 fő szempontot vettem figyelembe a magánház takarítók kiválasztásánál.

 

1. alaposság

2. gyorsaság

3. korrektség
 

Személyzetünket ezek alapján vettem fel. Pontosan úgy választottam ki, mintha a magánházam takarításához választanék takarítót, hiszen nagyon jól tudom, milyen fontos a magánszféra. Magamból kiindulva úgy gondolom, hogy ez számodra is kulcsfontosságú.

 

A másik sarkalatos pontja a takarításnak, az amivel a magánházakban takarítunk, itt nemcsak az eszközökre, hanem a takarítószerekre gondolok.

 

Milyen tisztítószerekkel dolgozunk?

 

Mindig a felületnek megfelelő takarítószereket használjuk. Figyelünk a speciális felületekre, ez esetben professzionális szereket és eszközöket alkalmazunk. Ennél részletesebb tájékoztatást is szívesen adunk a személyes megbeszélés során.

A magánházak takarítását ugyanis minden esetben egy személyes kapcsolat felvétel előzi meg, hiszen ez is a bizalom kialakításában segít neked.
 

Szeretnél te is az elégedett partnereink közé tartozni?

Rendelj profi magánház takarítást!

Kíváncsi vagy, miért takarít 2 férfi? A takarítás Szegeden egy véletlennel kezdődött.

post

Soha ne mond, hogy soha! Ismerős ez a mondat?

Cégtársam és én sem gondoltuk volna soha, hogy takarító céget fogunk működtetni, azt meg pláne nem, hogy egy Domingo koncertre és egy Kajak-kenu világbajnokságra jutunk el ezzel a vállalkozással. Elsőre tényleg hihetetlennek tűnt.

 

Hogyan jutottunk el még is a szegedi takarításoktól a nagyszabású rendezvényekig?

Tanulással és egy jó adag maximalizmussal.

 

A szegedi takarítás elindulása azzal kezdődött, hogy egy másik cégünk megrendelője jelezte nekünk, hogy szüksége lenne vállalati takarításra. Majd ügyfeleink közül még néhányan jelezték, hogy szeretnék velünk végeztetni a takarítási munkálatokat. Ebben megláttuk a piaci rést, és hatalmas lendülettel elkezdtük a munkát. Egy új kihívással találtuk szemben magunkat, aminek maximálisan szerettünk volna megfelelni. Az elszántságunk elég volt a kezdetekhez, de a valódi profizmushoz folyamatos szakmai fejlődés kellett. Ezért erre nagy hangsúlyt fektettünk: megismertük a technológiákat, a vegyszereket, átfogó tudást szereztünk a takarításról.

 

2 partneres cégből 3 év alatt eveztünk át a Kajak-kenu világbajnokságra.

Szegedi takarító cégből országossá váltunk.

 

Amikor elkezdtük 2016-ban csak 1-2 partnerünk volt, majd egyre több partnerrel dolgoztunk együtt.

A folyamatos munkák segítették a szakmai előrehaladásunkat és a gyakorlati felkészültségünket. Így a szegedi takarító cégből országos lefedettségű takarító vállalkozássá váltunk. Aztán jött a nagy áttörés. 2019-ben megkaptuk a megbízást a már említett nagyszabású rendezvényekre a Placido Domingo koncertre és a Kajak-kenu világbajnokságra.
 

A siker Adrenalin fröccsként hatott ránk.

Csak úgy szomjaztuk a további tanulást és fejlődést.

 

Az elismerések és a partnereink visszajelzése erőt adott nekünk ahhoz, hogy egyre magasabb és magasabb szintre emeljük a takarítási munkafolyamatokat. Ezek pedig újabb sikerekhez vezettek.

Ez adta azt az adrenalin löketet, amitől a mai napig úgy tudjuk működtetni a céget, mintha most kezdtük volna. Ugyanazzal a lelkesedéssel és elhivatottsággal.

 

Mennyire volt jó választás férfiként takarító céget alapítani?

Nos, beszéljenek helyettünk a számok.

 

Takarított egységeink száma jelenleg 500 feletti.

Dolgozóink száma: 200 fő (a 3 fős mikrovállalkozásból)
 

A nulláról jutottunk el idáig és büszkék vagyunk rá, hogy szegedi takarító vállalkozásból országos lefedettségű céggé váltunk. De ami ennél is nagyobb hajtóerő az, hogy még több elégedett partnert szolgáljunk ki, és még több családnak biztosítsunk megélhetést.

 

Szeretnél te is az elégedett partnereink közé tartozni?

Rendelj profi takarítást!

Tervezd meg! Takarítási tippek, ötletek kezdő háziasszonyoknak

post

Sok évnyi tapasztalatunkkal szeretnénk most segíteni kezdő házi asszonyoknak, mert igaz a vállalati takarítás a fő profilunk, de magánházak takarítására is egyre több igény érkezik.

Ezért most megosztjuk veled, mire érdemes figyelned a takarítás során. Tippjeinket a teljesség igénye nélkül szedtük össze, biztosan neked is van már sok jól bevált trükköd.

 

Miért érdemes megtervezned a takarítást? 

Mert minél jobban előkészülsz rá, annál gyorsabban és hatékonyabban megy a munka, kevesebb bosszúság fog érni.
 

Takarítási tippek az eszközök kiválasztásához

 

Portörlő – Válassz mikroszálas portörlőt, amelynek felülete elnyeli a port és a bútorápolót is sokkal könnyebben magába szívja. Ne csak lesöpörd a felületről, hanem távolítsd el teljesen a port!
 

Papírtörlő – Kisállat tartás esetben szinte ez az egyetlen, ami a tökéletes tisztaságban segíthet, hogy a nem kívánatos szőrszálakat eltüntesd. Az üveg és tükör felületeknél elengedhetetlen, illetve a vizes felületek teljes cseppmentes tisztításához is ajánljuk. Ebből is érdemes azt választanod, ami erősebb papírból készült. Minél lágyabb és vékonyabb annál többet kell belőle használod, hiszen könnyebben szakad, emellett papírmaradványok is maradhatnak a felületen.

 

Felmosó – Nagyon sokféle változata létezik, ami kényelmessé teszi számodra a felmosást. A legfontosabb a felmosás előtti fertőtlenítő áztatás, ezt sohase hagyd ki, mert ezzel lesz igazán friss és illatos majd otthonod.

 

Strapabíró gumikesztyű – Nagyon kellemetlen, amikor egy gyengébb minőségű kesztyű elszakad épp amikor a legdurvább vegyszerrel dolgozol, igaz? Ezért itt is ügyelj, hogy a megfelelő vastagságú kesztyűt használd. 

 

Porszívó – Érdemes nagyobb teljesítményűvel porszívóznod, mert kisebb teljesítményűvel tovább tarthat a porszívózás és nem tudod olyan alaposan felszívni a szőnyegről, padlóról a port. Megkíméled magad a bosszúságtól, hiszen egy jól előkészített felületen öröm a felmosás. De ha ott marad a por, akkor csak kínlódás a takarítás vége és nem is lesz tökéletesen tiszta otthonod.

 

Teleszkópos poroló – A pókhálók eltüntetésére válassz teleszkópos porolót, egyszerűen használható, de vigyázz a megfelelő sörtékre, mert minél ritkább, annál nehezebb tudod majd a sarokból kiszedni a pókhálót.

 

Ötletek a takarítószerek kiválasztására

 

Minden felülethez a megfelelő tisztítószert használd, üveg és tükör felületre az üvegtisztítót, portörlésre a bútortisztítót, mely kapható már kényelmes pumpás változatban is. Ezt ajánljuk, mert időt takarítasz meg és sokkal könnyebben eloszlatható a felületen. 

 

A vízkőoldásra akár a házilag készített citromsavas vizet, esetleg ecetet (ezt a szaga miatt nem javasoljuk), vagy a boltban kapható bevált vízkőoldót is használhatod. Utóbbi esetben mindig figyelmesen olvasd el, milyen felületre és mennyi ideig használható! A természetes vízkőoldószereket használhatod sűrűbben is, pumpás adagolóba töltve könnyedén használhatod. 
 

Mivel kezd el? Takarítás lépésről lépésre


Érdemes olyan dolgok tisztításával kezdeni, ahol a tisztítószereknek hagynod kell hatóidőt: ilyen akár a WC és a lefolyók tisztítása is, a fürdőszoba, konyha felületeinek vízkőtlenítése. Ügyelve a megfelelő hatóidőre. Érdemes akár a telefonod emlékeztetőjét is bekapcsolnod, nehogy sérülés keletkezzen a felületen. Mielőtt porszívózni kezdesz, végezd el a portörlést a hatékonyság kedvéért a már említett mikroszálas portörlő kendő használatával és ne felejtsd ki a pókhálók eltüntetését se a megfelelő teleszkópos porolóval. Ha ez megvan, jöhet a porszívózás, majd a takarítás megkoronázása a frissítő, illatos felmosás.
 

Tuti takarítási tipp

Profi takarítással sokkal könnyebb a dolgod! Kérj tőlünk segítséget és neked ezekkel nem kell bajlódnod! Professzionális eszközökkel dolgozva hatékonyan takarítjuk ki otthonod.

Lépj velünk kapcsolatba!

Ajánlatkérés
chat bezár